.

   Áprily Lajos: A ragyogó madár  Kerested erdőn, bérceken, fiatalságtól részegen. Álmodtad és tudtad, hogy él, különb madár a többinél: elorzott minden drága színt, smaragdot, türkizt és rubint, szikrázóbb, mint a gyurgyalag, begytollán bíboros szalag, a kékcsókánál kékje szebb, a jégmadárnál ékesebb. Véredben él, álmodban ég, egyetlenegy gyönyörüség. S míg mohón űzte két szemed, futott, futott az életed... S mikor fejedre hó szitál s szemed téveszti már a színt s a fényt nem bírja már s a szép már nem dédelgeti: egy suhogó hang meglegyint, s tapogató kezedre száll s káprázó tollát kelleti a ragyogó madár! 

  Semmi nem lenne szebb a világon annál,ha találnánk egy Embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk. 

Id

  Csukás István: Hideg szél fúj  Hideg szél fúj, hogy az ember majd megdermed. Kinek jó ez? Csak a kövér hóembernek! Szeme szénből, az orra meg paprikából, lába nincs, de minek is, ha úgysem táncol.