Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután
felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához
közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont
bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a
katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen
helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden
délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a
másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg
kimerítő részletességgel írta le a kinti
világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a
parkon átvonuló karneváli
menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az
elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső
ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe
helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta:
..........az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem .
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak .
Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem
törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva nem csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal,
megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretné érezni magát,
számolja össze azokat a dolgokat az
életében, melyeket nem vehet meg semmi
pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsülje meg a
napjait, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges !!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése