2010. május 22., szombat




 
 
Halk zene szól
***************
A távolban halk zene szól,
rózsaszín felhő beburkol.
Agytekervények felzúgnak,
ott, hol veled együtt jártam.

Zúgó folyó habzó tenger,
kérdés mire nincs felelet.
Miért, e világ, érzelem,
ha már kihunyt a kegyelem!

Ha már a halál fenyeget,
felborzolva égi szelet.
Miért...Miért, zúg a tenger,
sodor a folyó és megyek.

A távolban halk zene szól,
rózsaszín felhő beburkol.
Látok, pedig csukva szemem,
arc feszül arany kereszten.

Megyek, mert hív a feszület,
suhan álombeli léptem.
Fenn fodros felhőben járok,
követve Isteni arcot.

S ott, akkor megáld az Úr,
szeme tükrében vár az út.
A távolban halk zene szól,
rózsaszín felhő beburkol.

Halott kegyelem az úton,
folyó nyeli el az álmot.
Liget lombja reám hajol,
és csendben tovább ballagok.

Nagy Erzsébet
Szarvas
/lizbet01/

2010. május 19., szerda






Eljött a tavasz. Lassan nyújtózva tágította bimbója héját a kis rózsa.
Lágy langyos szellő remegtette meg bokrai leveleit és úgy érezte, egyre erősebben vágyik ki a világba, hogy érezhesse a Nap melegét, hogy rászállhassanak szárára a színes lepkék, hogy fülébe dalolhassanak a madarak.
- De csodálatos a világ - sóhajtott, és egy nagyot nyújtózva épp kidugni készült egyik kis szirma szélét, mikor a szárán előbb egy szorítást érzett, majd a kisgyerek aki megmarkolta, hangosan felkiáltott.
- Jaaaj, de fáj ! Megszúrt ez a csúnya virág!
Kis rózsánk villámgyorsan visszahúzta szirmát.
- Jaj, nekem! Mit tettem? - sopánkodott. - Bántottam szegény gyermeket, most biztosan nem szeret. Hogy lehetek ilyen ostoba és gonosz? És egyáltalán miért vannak ilyen csúnya, szúrós tüskéim, melyekkel csak bántani tudok másokat?
Nagyon elszomorodott a rózsa és elhatározta, hogy ő bizony ki sem nyílik soha többé, mert csak bajt okoz, és csak ártani tud másoknak.
Fenn az égen a Nap lenézett a kicsi rózsára és látva szomorúságát megsajnálta.
- Ugyan már rózsácska - szólította meg. - Ne légy így elkeseredve.
- Miért ne lennék - kiáltotta felháborodva a kis rózsa. - Minek örülnék, amikor nincs rajtam semmi szeretni való? Csúnya vagyok és veszélyes. Csak megsértem azokat, akik hozzám közelednek. Tele vagyok tüskékkel, melyekkel mindenkinek csak fájdalmat okozok.
- Édes kicsi rózsa - mosolyodott el szelíden a Nap. - Ne haragudj a tüskéidre. Ők csak oltalmaznak téged. Most is megvédtek attól, hogy leszakítsanak és aztán elpusztulj.
- Hm. Úgy gondolod, csak engem védenek meg? - kérdezte a Napot.
- Így van - válaszolta szeretetteljesen a Nap.
- De miért kellett ettől így megsérteni azt a gyermeket, másképp nem tudtak volna megvédeni?
- Ők így tudnak megvédeni, ha lenne más módjuk is, mellyel kevesebb fájdalmat okoznak, biztosan azt választanák. De egyenlőre szúrni tudnak, mást nem.
A kis rózsa belegondolt, hogy tüskéi csak az ő kis életét védelmezik.
- Most mit tegyek? - sóhajtozott. Itt vannak a tüskéim, pedig olyan szívesen megmutatnám magam a külvilágnak, olyan szívesen kinyílnék: megmutatnám magam a Napnak, a felhőknek, a pillangóknak és az... embereknek. Az embereknek! De mi lesz, ha valamelyik le akar szakítani? És a tüskéim megint védelmezni akarnak majd és ugyanúgy meg fogják szúrni! És bár azzal, ha leszakít az életemet veszi el, de én nem akarom őt bántani... Sőt még az otthonába is szívesen vele tartok, ha ezzel örömöt okozok neki. De a tüskéim...
- Kedves kis rózsa - szólt a nap - csodálatos dolog, hogy így gondolkozol, de félelmed helyett arra gondolj mi az, amit szeretnél.
- Én... én... nagyon szeretnék kinyílni... kibontani szirmaimat, megmutatni a színeimet a világnak.
- Hát akkor mire vársz? - kérdezte a Nap. Nyiladozz! Alig várom, hogy végre gyönyörködhessek szirmaid pompájában.
- De mi lesz, ha megint megszúrok valakit? - aggodalmaskodott a kis rózsa.
- Ezzel most ne törödj - biztatta a Nap - csak nyíladozz és meglátod, ha átengeded magad szíved vágyának, minden a lehető legjobban alakul.
A rózsa egyre erősebb vágyat érzett arra, hogy kinyíljon, hát engedett vágyainak, és lassan, de egyre határozottabban bontakoztatta ki szirmait a bimbóból.
- Csodálatos - ámuldozott csillogó szemmel a Nap.
A kis rózsa leírhatatlan örömöt és boldogságot érzett, végre megmutathatja magát a világnak!
Később két ember jött arra, egyikük kisebb volt, a másikuk nagyobb.
A kis rózsa megijedt.
- Úristen - gondolta. Itt az ember, mi lesz, ha le akar szakítani, és én megszúrom?
- Jaj, de gyönyörű! - kiáltotta a gyermek. Nézd, mama!
- Igen, tényleg csodaszép!
A gyermek közelebb hajolt, épp nyúlt volna a rózsa szára felé, mikor hirtelen valami megcsillanva magára vonta figyelmét.
- Nézd csak mama - szólt édesanyjának a kisfiú. Valami csillog a szárán.
- Igen, kicsim - szólt az anya -, az ott a tüskéje.
- Tüskéje? Miért van ilyen gyönyörű virágnak tüskéje?
- Ezzel védi magát attól, hogy a hozzád hasonló kisfiúk leszakítsák.
A gyermek elhallgatott és csendesen nézte a rózsát.
- Mama - szólalt meg - én nem akarom leszakítani, és nem azért, mert félek a tüskéktől, hanem azért, mert így szép, ahogy itt van. Nézd milyen szépen csillognak a tüskéi is a napfényben.
- Mama, meddig él egy ilyen virág?
- Akár több napot is gyönyörködhetünk benne, mielött elhervadna és új életet kezdene.
- Eljövünk hozzá holnap is? - szeretném mindennap látni, amíg életben van.
A kis rózsa álmában sem gondolta volna, hogy az élet ilyen csodaszép. Csodálatosan teltek napjai. Minden pillanat maga volt az álom...
Szinte még azt sem vette észre, amikor eljött annak az ideje, hogy szirmait ledobva nyugovóra térjen és elmúlva, itt hagyja ezt a csodálatos világot.
Nem bánkodott, nem volt szomorú.
Rövidke kis életének hajnalát, ugyan beárnyékolta félelme, ám vágyainak átengedve magát, végül olyan csodákban volt része, melyek közül, ha csak egyetlen egyet élt volna át, az is megérte volna az elmúlást.
Boldogan tért hát meg, és tudta, hogy egyszer újra... eljön a tavasz.

(áltlam ismeretlen szerző)





2010. május 17., hétfő

Aranyosi Ervin: Egy igaz történet margójára





Ilyenkor érzi át az ember,
milyen szép is az élete.
Nem kell a bűnnel szembenézni.
Elég hálásnak lennie.
Az élet néha oly kegyetlen,
ezért kell láss, minden csodát.
Az ember szegényen is boldog,
ha van egy szerető család…

Ha van kivel megosztva élni,
s megbeszélni a gondokat,
a holnapoktól sem kell félni,
s néha egy ötlet, gondolat
elvezethet a változáshoz:
amid van, nem kell féltened!
Álmodj nagyot, na és merészet!
S a valóságban átélheted.
Boldogulni jöttünk e földre,
felfedezni minden csodát.
Az életedben megtalálod,
ha van egy szerető család…

Egy nagy család biztosan vár rád,
- emberek milliárdjai,
nemcsak szülők, testvérek, társak,
lehetnek lényed barátai.
Lelked, hidd el, sosem magányos,
csak tárd ki bátran ablakát,
engedd be azt, amire vársz most,
s vegyen körül egy nagy család…

Aranyosi Ervin: Ahogy a madarak…





 

Ma reggel ismét madárdalra keltem,
lágy fény derengett át az ablakon.
Csendben hallgattam, s odakint a kertben
egy apró kórus trillázgatott nagyon.
Vidám dalukból, áldott élet áradt,
Kicsi szívükben öröm zakatolt.
Háladalt zengve a gyönyörű világnak,
élve a jelent, s várva a holnapot.
Mi, emberek, vaj’ mért nem vesszük észre,
az életünk, pont ilyen egyszerű.
Boldog lehetsz, gondolj mindig a szépre,
arcodat fesse a megértő derű!
Adj végre szárnyat képzelt vágyaidnak!
Amit remélsz, az mind tiéd lehet!
Nem szab határt semmi sem álmaidnak,
amire gondolsz, el is érheted.
Hitetlenséged, lehet ami gátol,
az akadályt is csak te építed.
Mert minden gond megoldódik magától,
- mégis oly kevés ember érti meg.
Ne legyen nyögés, vége akarásnak,
a természet sosem erőlködik.
A folyók folynak, sorra utat vájnak,
az élet mindig magától működik.
Csodálkozz rá e szépséges világra,
élvezd a jelent, értékeld a mát!
Szemed, füled, s szíved nyisd végre tágra,
érezd az élet ragyogó dallamát!

2010. május 3., hétfő

Aranyosi Ervin: Anyák napi köszöntő



ANYÁMNAK:
Te, aki e földre egykor szültél engem,
Te vagy, aki a jót láttad mindig bennem,
te, aki megóvott a világ zajától,
te vagy, aki szeret, te vagy aki ápol.
Te tőled tanultam egykor meg, beszélni,
s te biztattál arra, hogy sose kell félni.
Te mutattad nekem, hogy milyen az élet,
s hogy megbocsátható, ha valaki téved.
te ki megbocsátod minden rossz hibámat,
s én vagyok az első, mindenki más várhat.
Tegyek bármi rosszat, én akkor is kellek!
Anyám! A mai nap téged ünnepellek.

KEDVESEMNEK:
Te, aki gyermekem e világra hoztad,
Te aki osztozol velem jóban, rosszban.
Te aki gondoskodsz, őrzöd a családom,
Meleg fészket építsz, támogatod álmom.
Vállaimról gyakran leveszed a terhet,
s beéred annyival, hogy viszont szeretlek.
Gyermekünknek megadsz mindent, amit kérhet.
Őrzöl, vigyázol ránk – baj sohasem érhet.
Mosol, főzöl reánk, hogy legyen mit enni,
otthonról gondoskodsz, legyen hol pihenni.
Annyi csodát teszel, hogy szép legyen az élet.
Kedves feleségem! Most köszönöm néked.

KEDVESEM ANYJÁNAK:
Te, ki kedvesemet adtad a világnak,
gondozója voltál egy nyíló virágnak.
Kit nekem neveltél, tanítva a jóra,
Neked szól e versszak, tiéd ez az óra.
Megköszönöm neked, hogy őt nekem adtad,
s nem kellett aggódnom sohasem miattad.
Életünkben mindig szeretetet hoztál,
s kéretlenül is csak rólunk gondoskodtál.
Nagyiként unokád szépen nevelgetted.
számíthattunk reád, itt voltál, ha kellett.
Remélem örömben is bőven volt részed,
Engedd megköszönnöm neked az egészet!