Nehéz feladat tíz percben bemutatni városunk gazdag politikai, kulturális, elsősorban pedig többnemzetiségű történelmét, mert bár lehet, hogy már sokuk számára ismeretes mindez, mégis megpróbálom néhány szóban kiemelni mindazt, ami szerintem a legfontosabb eddigi történelmünkben.
Ezen a területen, a Tisza partján,ebben a szép környezetben valószínűleg szerettek élni már akkor is, i.e. három évezreddel, erről tanúskodnak a fellelt történelmi források a neolit korból, valamint a Matej szálláson feltárt leletekalapján, de találtak bizonyítékokat a bronz-korból Borgyason, Simogyon és más helyeken is.
Az első írásos bizonyíték a XI. századból származik, pontosabban 1091-ből. Habár nem lehetünk teljesen bizonyosak afelől, hogy Törökbecsére vonatkozik azon adat, amely szerint a kunok, bizonyos Kapolcsa vezetésével átkeltek a Tisza ezen részén, pontosabban kb. egy kilóméterrel feljebb a mostani településtől..
Az első megbízhatóbb forrás Törökbecséről IV Béla magyar király adománylevelében olvasható 1238-ból. A középkor nyugtalan idejében, amikor a keresztesháború idején, megnőtt a stratégiai és gazdasági jelentősége, amelyben fontos szerep jutott a Tisza folyó átkelésének ellenőrzése ezen a vidéken. A vallás is nagyon fontos tényezőt jelentett már abban az időben is.. Ekkor épült különben az aracsi Puszta-templom is, amely napjainkig az UNESCO védnöksége alatt áll.
A Tisza átkelésének nagyobb felügyelete miatt Törökbecsénél, ahol a kereskedelem és a forgalom ki volt fejlődve, különösen a búza szállítása nyugatra, várat építenek a XIV. században, amelyet a magyar királyok gyakran ajándékozták alattvalóiknak. Ezt a várat uralta Lazarević Stevan, despota is, de ebbe a várba vonult vissza idős korában Branković Đurađ, szerb despota. Itt vadászgatott és gyönyörködött a Tisza környéki tájban. .
Az erős török katonaság európai hódításai során 1551. szeptember 19-én bevette a törökbecsei várat is. Ekkor gyújtották fel a Puszta-templomot is, amelyet később dzsáminak alakítottak át.
A törökök is belátták a város, valamint a tiszai hajózás jelentőségét, amellyel szép jövedelemre tehettek szert. A közismert török útleíró, Čelebija Evlija a XVII. században, a környéket járva, feljegyezte, hogy „ez a város a Tisza partján nagyon szép, négyszögletes alakban, 500 láb felületen épült". A lakosságról azt írta, hogy nagyon vendégszerető nép, a város pedig kellemes hangulatú, és gyönyörű látványt nyújt a rendezett kertekkel meg a szép szőlőültetvényekkel..
A nagy bécsi csata után, a karlócai békeszerződés értelmében a Tiszán lévő várat is le kellett rombolni, amit sajnos, 1701-ben túl nagy lelkiismeretiséggel el is végeztek.
A XVIII század második felében kezd két település fejlődni, Aracs és Törökbecse. 1751-ben a Tisza mente határvonalának lefegyverkezésével a szerb határőrök, akik nem léptek be a cári Oroszország kötelékébe, új települést építettek Aracs elnevezéssel, amely dekrétummal Nagykikindához került és fontos búzaszállítókat képeztek abban az időben. Törökbecsén abban az időben szegény cselédek éltek és a Sisányiak birtokán dolgoztak.
1884-ben a vasútvonal kiépítésével fellendült a polgáriasodás. A gazdaságban is nagy előrehaladást jelentett, amikor kiépült a hajómegálló. 1872-ben Ferenc József császár hajója is kikötött itt. A császárnak nagyon tettszett a gyöngyszigeti krokán bor, amit később is gyakran és szívesen fogyasztott.
A következő évtizedekben Törökbecse fejlődésében nagy jelentősége volt a malom kiépítése, valamint 1907-ben a tégla- és a cserépgyár megépítése. Ennek tulajdonosai a Bohn fivérek voltak.
Törökbecse történelmében jelentős tényező volt a kultúra ápolása is. Aracson műkedvelő szinházi társulat létezett, még mielőtt megalakult volna az újvidéki Népszínház, amelyre 1861-ben került sor.
Meg kell említenünk azt is, hogy sok híres személy is itt született Törökbecsén. Többek között Josif Marinković, zeneszerző, Joca Savić, színikritikus, Kostović Ognjeslav, orosz repülőgép-tervező, Szentklárai (azaz Nedić Eugén), lelkész és akadémikus. Meg kell említenem gróf Leiningen Károlyt, aki törökbecsei nőt vett feleségül. Gróf Leiningent az 1848-as forradalom után Aradon végezték ki.
Említésre méltó Damaskin is, továbbá Branković Dimitrij, a Krusedol kolostor kanonoka, valamint a karlováci teológia rektora, a bácskai Iličić Nikanor, püspök, Ljubomir Pavlović, orvos és a Magyar Országgyűlés küldötte, Vladimir Glavaš, jogász és nagy adakozó, Vladimir Majinski, ügyvéd, Draginja Ružič, szinésznő, Milorad Vlaškalin, a dunai bánság utolsó bánja, Žarko Čiplić, tanító, Giga Jovanović, nyomdász, Sauer Oszkár, orvos, Wukow Consztantin, fényképész, Pivnički Jovan, közjegyző, Gulovits László, gyógyszerész, és még sokan mások.
A két világháború között nagy vívmánnyal jeleskedtek az orosz emigránsok is városunkban,amikor is a Királyság tanügyi vezetősége Törökbecsén 1812-ben felújította a Harkow Intézetet..
A két világháború között 1929-ben megpróbálták újra egyesíteni Törökbecse és Aracs településeket, azonban az aracsiak ellenszegülése miatt ez nem jöhetett létre.
A második világháború után 1946-ban mégis egyesült a két település, amikor is a Volosinovó nevet kapta.
1952-ben nevezték el Törökbecsének,amelyet a mai napig visel.
Nagy Szeder Erzsébet
