Itt vagy

Szeretlek, mondogaton újra a szót,
s a szívem ritmusa érted dobog.
Arcodnak redőin megakad szemem,
látod álnok könny gőrdül ki belőle.

Nem bánat és boldogtalanság cseppje,
hanem feszítő öröm, itt vagy velem.
Hogy az évek nem löktek a homályba,
csak redőket rajzoltak az orcádra.

Itt vagy velem, s ha ölelsz reszketek,
a szavak megkoptak, de él a lelkem.
Él még a kimondott szó, hogy szeretlek,
úgy cseng, mint a harang esti zenéje.

Mond ki te is ha fáj és ne várj másra,
szóljon úgy mint a hárfa muzsikája.
Húrok pengése sötét éjszakában,
csillagos égbolt legyen az árnyéka.

Ne feledd holtig is élhet szerelem,
barázdák szövik arcod, de szeretem.
Érezlek most is úgy, mint akkor régen,
a testemen ég ma is érintésed.

Apró szikra mely ma alszik csendesen,
várja a lángot, hogy újra ébredjen.
Várja a szót, az esti harang szavát,
hárfa csilingelő húrjának hangját.

Várja, mint szomjazó föld a harmatot,
várja az alkonyban meglopott csókot.
Gilig-galang ringassatok el lombok,
mert ti, halálomig velem maradtok.

Mint a szó, mely kering minden hajnalon,
bekopog a jégvirágos ablakon.
Tavaszon nyáron jégvirág barátom,
ülsz árván napsütötte ablakomon.

Szeretlek, mondogatom újra a szót,
ám körülöttem csak a süket fal kong.
Mondogatom, de csak a csend válaszol,
e szóval csukódik le a koporsóm

Nagy Erzsébet
Szarvas
/lizbet01/

Aranyosi Ervin: Délibáb

Smaragdzöld mezőn szétterül
aranyszíne a napnak,
pipacsok vörös bársonya
áldoz a pillanatnak.
Szél lebben, fennen gólya száll
tenger hullámú égen.
Nyárfák sudárja út tövén
táncol a kósza szélben.
Lebeg a lég, remegve lép,
hullámát szerte szórja.
Tükrén mereng a nagy világ,
- valóság másolója.
A róna mása visszanéz,
tótágast áll a réten:
Az van itt lent, ami pihent
imént még fent az égen.

Aranyosi Ervin: Kovács és az inas

Volt a kis falunak egy ügyes kovácsa.
- Vasból volt a falu kerítése, rácsa,
kapája, kaszája, ásója, ekéje,
de sok volt a munka, egy inas “elkélne”.
Talált is egy fiút, olyan inas félét,
benne megtalálta méltó segítségét.
Szorgalmasan tette, mit a mester mondott,
ám egy furcsa napon valamit elrontott.
Amit tenni kellett, kovács mindig mondta,
ám aznap beszédét kicsit elrontotta:
- Először kiveszem a patkót a kohóból -
kezdte a tanítást, s az inas ért a szóból.
- A hosszú fogóval az üllőre teszem,
hogy az izzó vas ne égesse a kezem.
Amikor azt látod, megrázom a fejem,
a nagy kalapáccsal üss egy nagyot ezen.
És az inas úgy tett, ahogy kérték tőle!
Mestere szörnyethalt, – de kovács lett belőle!

Aranyosi Ervin: Amikor boldog vagy

Tudod, amikor boldog vagy,
arcodról fény sugárzik.
Mosolyod fénye útra kél,
s érzékeli egy másik…
Boldogságod, mint fénysugár,
széjjel terül a földre,
szivárványszínben tündököl,
s árad csak körbe-körbe.
Tudod, körötted annyian
vágynak a boldogságra,
kérlek, boldogság-fényedet
vetítsd a nagy világra.
Szereteted, mint fényözön,
szívekben gyújtson lángot!
Tárd ki lelked a szép előtt,
s fogadd be a világot.
Azért jöttél a földre el,
hogy megtanulj szeretni,
nyílt szívvel éld az életed,
s ne maradjon ki senki.
Ne ítélj, ne bánts másokat,
ragyogjon tiszta fényed!
Boldog lesz minden pillanat,
mikor a percet éled.